2013. augusztus 21., szerda
Brodic, Horvátország
Már nagyon régen nem töltöttem fel utazással kapcsolatos képeket, a gépemen nézelődve azonban rájöttem, van néhány, ami igazán megérdemli a nyilvánosságot. Főként azért, mert igazán érdekes helyen jártam, magam is meglepődtem, hogy egy "világvégi" kis falu ilyen szép dolgokat rejt. De kezdem az elején... Néhány héttel ezelőtt Bolhón jártam, ahol már többedik (pontosan a számot nem tudom) alkalommal határnyitás volt. Ez azt jelenti, hogy a falu végén, erdő szélén, ahol a horvát határ van, egy ideiglenes határállomást nyitottak horvát és magyar határőrökkel, és csak ezen a napon nem kellett a helyieknek Barcs felé kerülni, ha a szemben levő Brodic-ra szerettek volna eljutni. A dokumentumok vizsgálata után jött egy nagyjából 3 kilométeres kocsikázás az erdők között, majd egy komppal átjuthattunk a túloldalra. Ez igazán klassz volt, tavaly is átkeltem ezzel a komppal, így az idei átkelést is izgalommal vártam. Szeretek hajózni. Átérve a túloldalra már vártak minket, egy rövid tűzoltó bemutató után egy nagyjából félórás körre vittek minket a Dráván, majd bementünk a faluba, ahol egy nagyszerű tájház van kialakítva mindenféle melléképülettel együtt. Nagyon tetszett, a képek itt készültek...
2013. augusztus 11., vasárnap
Torta sütés nélkül
Amikor kigondoltam, milyen sütit együnk a hétvégén, akkor még 40 fok volt árnyékban. Ennek köszönhetően a fő csapásirány az volt, hogy semmiképp ne kelljen sütőt használni, mert annak a gondolatától is levert a víz. Lehűlés ide vagy oda, sütés nélküli süti készült... Az egyszerűség kedvéért torta formában.
Hozzávalók az alaphoz:
25 dkg darált háztartási keksz
12 dkg olvasztott margarin
1 evőkanál kakaópor
A hozzávalókat összekevertem, majd sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodtam, ez lett az egész torta alapja (bár azt hiszem, inkább valamilyen vajasabb típusú keksz megfelelőbb lett volna).
A következő réteghez felvertem 1,5 dl tejszínt, majd hozzá kavartam 25 dkg mascarponét, 2 vaníliás cukrot és 1 evőkanál kristály cukrot. A kész krémbe kevertem még zselatint, hogy biztosan ne folyjon szét,
Míg a következő réteg készült, mindig beraktam a hűtőbe. 1 vaníliás főzés nélküli pudingot 4,5 dl tejjel kikevertem 4-5 percen keresztül, majd ebbe is került egy kis zselatin, és mehetett az egész a mascarpone krém tetejére.
Zárásként 2 dl tejszínhab került a tortára, amit egész és elmorzsolt amaretti keksszel szórtam meg, és meglocsoltam olvasztott csokoládéval.
Néhány óra hűtés után szépen megszilárdult az egész, és lehetett tesztelni. Mmmmm......
2013. július 31., szerda
Pizza csónakok
Most, hogy végre megérkezett a lehűlés (amennyiben a 30 fok annak tekinthető) rászántam magam, és bekapcsoltam a sütőt egy pizza sütés erejéig. Sokakkal szemben, akiknek nap mint nap főzniük kell a családjuknak, nekem van választásom, és kánikula idején hanyagolom a főzést, mivel panelban elég forró a helyzet enélkül is.
1/4 rész rozs lisztből, 3/4 rész búza lisztből, fél csomag instant élesztővel, 2 teás kanál sóval, és meleg vízzel pizza tésztát dagasztottam. Egy kevés lenmagot is tettem a tésztába. Fél órát kelesztettem, majd kézzel ketté választottam a tésztát, és mindegyiket kézzel kilapítottam nagyjából két tenyérnyi nagyságúakra. Megkentem pizza krémmel, pakoltam rá hagyma szeleteket, pepperoni paprikát, paradicsomot, szalámit, és sajt szeleteket. A széleit körben kicsit feltekertem, és csónak alakúra formáztam, mivel a későbbiekben még egy tojást szerettem volna ráütni. Ma egy főzős műsor juttatta eszembe, hogy régen mindig került tojás is a pizzára, de az idők során ez valahogy elfelejtődött. De ma...
Így nézett ki a két kis csónakocska a sütés előtt:
Sütőpapírra raktam őket, majd mehettek is a forró sütőbe. Amikor kezdett pirulni a tészta, akkor mindegyik darabra ráütöttem egy tojást, és vissza toltam a sütőbe úgy 10-12 percre. Ez idő alatt a tészta is jól átsült, a tojások szintén.
A tészta kívül ropogós, belül puha lett. Isteni...
Érdekes módon a sajt nem olvadt meg (pedig trappistát használtam), hanem szépen megpirult a tésztához hasonlóan.
2013. július 28., vasárnap
Kókusz kocka
Már a sokadik ezer éves receptünk, amely jóval az internet kora előttről származik. Amikor még munkahelyi névnapi bulikon lehetett új sütikkel találkozni, és bizony fénymásoló nem lévén kézzel kellett leírni (vagy nagyon nagy szerencse esetén a téesz stencilgépén sokszorosítva kaphattuk meg).
A kókusz kocka sikere abban rejlik, hogy a piskóta megfelelő legyen, és ne szívja be a csokoládé mázat -
anyukám receptje pont ilyen.
A tojást cukorral, margarinnal és mézzel kikevertem, majd hozzá adtam a sütőporos lisztet és a tejet. Simára dolgoztam, majd egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral, elegyengettem benne a tésztát, és nem túl forró sütőben lassan megsütöttem.
Mikor kihűlt a piskóta, a máz hozzávalóit összefőztem és egy kicsit vártam, míg langyosra hűlt.
A piskótát feldaraboltam, lehetőség szerint hasonló nagyságú hasábokra, majd elkezdtem a bevonást.
Minden darabot először a csoki mázba, majd a kókusz reszelékbe forgattam. A hűtőben szépen megszilárdult a csoki, és már ehettük is.
A kókusz kocka sikere abban rejlik, hogy a piskóta megfelelő legyen, és ne szívja be a csokoládé mázat -
anyukám receptje pont ilyen.
Hozzávalók a piskótához:
38 dkg liszt
30 dkg cukor
2 tojás
5 dkg margarin
3 evőkanál méz
1/2 csomag sütőpor
2 dl tej
A mázhoz:
20 dkg margarin
25 dkg cukor
5 dkg kakaópor
5 evőkanál tej
rum
20-30 dkg kókusz reszelék
A tojást cukorral, margarinnal és mézzel kikevertem, majd hozzá adtam a sütőporos lisztet és a tejet. Simára dolgoztam, majd egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral, elegyengettem benne a tésztát, és nem túl forró sütőben lassan megsütöttem.
Mikor kihűlt a piskóta, a máz hozzávalóit összefőztem és egy kicsit vártam, míg langyosra hűlt.
A piskótát feldaraboltam, lehetőség szerint hasonló nagyságú hasábokra, majd elkezdtem a bevonást.
Minden darabot először a csoki mázba, majd a kókusz reszelékbe forgattam. A hűtőben szépen megszilárdult a csoki, és már ehettük is.
2013. július 14., vasárnap
Cukkinis piskóta
Itt van a cukkini szezon, és szerencsénkre jó néhány bokor van a kertünkben, telis-tele terméssel. A szokásos rántott cukkini és a főzelék mellett most egy újdonságot készítettem. Még soha nem használtam cukkinit édességbe noha tudtam, hogy például a krumplihoz hasonlóan ez a zöldség is felhasználható süteményhez.
A cukrot a margarinnal kikevertem, majd egyesével hozzá adtam a tojásokat, és az egészet habosra kevertem. Eztán került bele a liszt, sütőpor, kakaó, cukkini, 2-2 marék mazsola illetve vágott dió. Az egészet jól átkevertem, majd sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, és nem túl forró sütőben megsütöttem. Lassan sütöttem, mert elég vastag a tészta - az állaga nagyon jó lett, nem száradt ki. Tálaláskor lehet porcukrozni a tetejét, de én ezt mellőztem, mert nem vagyok híve.
A piskóta hozzávalói:
15 dkg margarin
15 dkg cukor
3 tojás
18 dkg liszt
2 dkg kakaópor
fél csomag sütőpor
30 dkg reszelt cukkini
mazsola
vágott dió
2013. július 4., csütörtök
Rizses csirke
A zöldségekkel jó barátságban vagyok, és ilyenkor, mikor a kert egymás után ontja a finomabbnál finomabb terméseit, szeretek belőlük belecsempészni minden ételbe, amibe csak lehet.
Így a rizses húsba is, ami most csirkével készült - bár ebbe egy kis konzerv is jutott.
Egy szombat délutánra nem is kell ennél finomabb. Legfeljebb azzal tudtuk volna magunkat felülmúlni, ha a szabadban, tárcsalapon készítjük el. Most azonban maradtunk a benti főzöcskénél.
Először is egy fél csirkét feldaraboltunk (ezt nem igazán szeretem csinálni, szerencsére anyukám mindig megoldja) - nem csak szokásos módon, hanem a combot, mellet, szárnyat is kisebb darabokra (legalább félbe) vágva. Eztán megpucoltam és megmostam a zöldségeket: cukorborsót, répát, karalábét, hagymát, petrezselyem zöldet. Ezeken kívül még konzerv kukoricát is előkészítettem. Igazából bármi mehet bele amit szeretünk, ez tényleg csak ízlés dolga.
A hagymát apróra vágtam, kevés olajon megpároltam, majd erre kerültek a hús darabok. Kicsit megpirítottam a húst is, majd hozzá adtam a zöldségeket, felöntöttem egy kevés vízzel (el sem lepte). Fűszerezést nem vittem túlzásba, hiszen tudtam, hogy a sok zöldségek nagyon jó ízt adnak. Tehát csak sóztam és borsoztam, valamint bele aprítottam egy kis csokor petrezselyem zöldet és némi friss zsályát, és bele reszeltem 2 gerezd fokhagymát. Amíg a hús a zöldségekkel szép lassan párolódott, egy másik edényben feltettem rizst főni. Lehetne a hússal együtt is főzni úgy, hogy félidőben hozzá adjuk a nyers rizst és együtt főzzük készre - de én így nem szeretem. Külön főtt tehát a rizs - erre mindenkinek van egy jó módszere (legalábbis remélem, bár azt vettem észre, hogy sokak nem szívesen vállalkoznak rizs főzésre mondván, hogy sosem sikerül).
A húst jó puhára főztem, de nem főztem el az összes levet róla, egy kevés szaftnak maradnia kell a finom zöldség ízeivel. Ekkor egyszerűen óvatosan hozzá kevertem a kész rizst, és már kész is volt. Bármilyen savanyúsággal, vagy friss salátával igazán finom lehet.

| A ragu, még a rizs nélkül |
2013. június 23., vasárnap
Bohóc torta
Unokahúgom első születésnapja volt a múlt héten, amire mindenképpen egy szép tortával szerettem volna kedveskedni. Különböző netes oldalakon kutakodtam jó ötletért, ahol igazán zavarba ejtő volt a választék babáknak való tortákból. Végül is egy bohócot választottam, amiről azt gondoltam, el tudnám készíteni. Legalábbis nagyon reménykedtem ebben. De mivel a cukormázak készítése terén csak egy alkalommal próbálkoztam - és akkor nem bevontam a tortát, csak virágdíszeket készítettem - izgatottan vártam, mit tudok alkotni.
Az ízesítés most nem kapott olyan nagy hangsúlyt, inkább a látványra koncentráltam. Hosszas hezitálás után úgy döntöttem gesztenyés lesz, amiről tudtam, hogy mindenki szereti, és még az ünnepelt is kaphat belőle néhány falatot.
A piskóta a szokásos tortához használt tészta recept szerint készült:
4 tojás fehérjét habosra kevertem, majd hozzá adtam 20 dkg cukrot, majd amikor ezt is jól elkevertem benne, jöhettek egyenként a tojás sárgák. Kanalanként hozzá adtam még 1 dl étolajat, 1 dl meleg vizet, majd 25 dkg lisztet és egy sütőport. Normál méretű torta formában lassan megsütöttem.
Amikor a piskóta kihűlt, ketté vágtam és a következő krémmel töltöttem meg:
15 dkg margarint habosra kevertem 10 dkg cukorral, majd hozzá kevertem 25 dkg ricottát és tovább habosítottam néhány percig. Végül 25 dkg gesztenye masszát kevertem bele.
A megtöltött tortát hűtőbe raktam, és nekiláttam a cukormáz elkészítésének:
6 evőkanál vizet 1 kanál zselatin porral elkevertem, majd takarék lángon felmelegítettem. Ekkor hozzá adtam 2 evőkanál olvasztott margarint és 1 kanál mézet, és ezeket is jól elkevertem. A tűzről levéve lassan adagoltam hozzá a porcukrot - ehhez a mennyiséghez nagyjából fél kilóra volt szükség. Amikor összegyúrtam a masszát, hűtőbe raktam pihenni (a színezés csak a felhasználás előtt történt lévén, hogy sokféle színre volt szükségem).
A torta befejezése másnapra maradt - időzavar miatt.
Elsőként 1 margarin kikevertem habosra némi cukorral, ezzel vontam be kívülről a tortát - így a cukor masszának volt mihez tapadni. Vissza raktam a hűtőbe, hogy dermedjen meg a máz, addig neki láttam a cukormáz színezésének.
A hűtőben töltött hosszú óráknak köszönhetően kissé merev volt a massza, de szép lassan, a kezem melegétől megpuhult, így bele tudtam gyúrni a színezőt. Az alap márványos lett, piros és sárga masszát gyúrtam össze, majd ezt sodortam megfelelő nagyságúra, és elsimítottam a tortámon.
Ezt követte a bohóc arca: először megrajzoltam egy sütőpapírra amit elképzeltem, majd mindig a kisodort cukormázra tettem, hústűvel átböködtem a körvonalat, és szikével kivágtam formát.
Lehet, hogy van ennek valami profibb technikája, de nekem ez jónak tűnt, ennél maradtam :)
Apránként kialakult a bohóc arca, és pedig kezdtem megkönnyebbülni, hogy sikerülni fog.
Amikor rákerültek a szemek, a száj, orr, már csak a haja maradt hátra.
Ehhez ismét margarint kevertem ki porcukorral, amit megszíneztem. Hűtőbe raktam néhány órára, aztán habzsák segítségével elkészítettem a haját, majd ezt követően a kalapját (egy fagyi tölcsérből készült).
![]() |
| Majdnem kész |
| Elkészült |
Ez a bohóc mindenkinek nagyon tetszett, bár az ünnepelt - el nem ítélhető módon - az ajándék játékokat jobban értékelte :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)