"Mali kolaci" azaz kis kalácsok. Ez a Dráva-mentén élő horvátok "nemzeti eledele", amelyet nagyon sok asszony hétről hétre megsüt a családjának, leginkább hétvégén reggelire. Felkelnek kora hajnalban, dagasztanak, nyújtanak, töltenek és sütnek, hogy mire a család felébred, készen legyen. A legáltalánosabb tölteléke a sós túró, de készül káposztás, meggyes, mákos, kakaós is.
A mai adag hozzávalói:
1 kg liszt
1/2 kg rétesliszt
tej
2 élesztő
só
3 evőkanál étolaj
Anyu hozzávalókból az olaj kivételével légy tésztát dagasztott, amit jó 20 percig kell folytatott, hogy a tészta megfelelő állagú, hólyagos legyen. Ekkor kell beledolgozott a 3 evőkanál étolajat, majd 3 részre vágta a tésztát, és letakarva nagyjából 20 percig pihentette.
Amíg a tészta pihent, elkészültek a töltelékek:
1. sós túróshoz: fél kiló félzsíros túró, só, 1 tojással kikeverve
2. káposztáshoz: a káposztát szokásos módon, lereszeleve olajban megsütni, majd sóval és borssal ízesíteni
3. mákoshoz: ízlés szerinti darált mák cukorral összekeverve
A pihenő után következett a tészta kinyújtása, amely ugyanúgy működik, mint a hagyományos rétesnél, annyi csak a különbség, hogy ez a tészta vastagabb.
Amikor szépen kinyújtotta a tésztát, meglocsolta egy kevés olajjal és tejföllel, majd megszórta a töltelékkel. (Itt vigyázni kell, mert a túl sok töltelék elnehezíti a tésztát, és nem lesz könnyű.)
Ezután ugyanúgy, mint a rétest, szépen feltekerte.
Mivel a töltelék nem lett elég, készült egy adag "üres" is, amibe csak tejföl került.
Aztán kis darabokra vágta, és kiolajozott tepsibe fektette a darabokat, szorosan egymás mellé.
A végeredmény isteni lett, alig várjuk a következő alkalmat.
Köszi, anyu!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése